Mit mondanak azok, akik végigcsinálták
Szerintem leginkább a véleményekből rajzolódik ki, hogy mit is adhatnak ezek a programok.
„Azért kerestem fel Zsoltot, mert a legnagyobb érzelmi
blokkjaimat már régen feltártam pszichológusok segítségével — de
nem értük el annál többet, mint hogy felnyitottuk a sebet, ami
továbbra is ott tátongott és fájt. Az adott reakcióim miatt
folyamatosan maximális fordulatszámon pörgött az agyam, minden
helyzetet százszor analizáltam fejben. Ebből szerettem volna
valamiféle kiutat találni, és visszatalálni ahhoz az önmagamhoz,
aki még jól érezte magát a saját bőrében.
Nem csodaszert kaptam, hanem eszközöket a kezembe. Megtanultam
segíteni az idegrendszeremnek kijönni az állandó fight-or-flight
állapotból. Megtanultam, hogy bármit érzek, az rendben van — és
meg tudom magam gyógyítani, csak oda kell figyelnem magamra.
Sokkal többet és sokkal értékesebbet kaptam annál, mint amire
számítottam."
P. Gina
„Zsolt lelkiismeretes hozzáállása és őszintesége nagyon motiváló volt minden alkalommal. Szívből ajánlom mindenkinek!"
L. Edit
„Ajándékba kaptam a kurzust — az elején nem is sejtettem, hogy
életem egyik legjobb ajándékává növi ki magát. Nem voltam nagy
elvárásokkal teli, inkább kíváncsi, de valahol belül éreztem,
hogy ebből csak kapni fogok. Eleinte azt gondoltam, talán el fog
vinni egy túl spirituális irányba az egész — de 'spirimentes',
tudományos vonalon mozog Zsolt, és mégis teret hagy a
fantáziának.
ÚRISTEN. KÖTELEZŐ! Receptre írnám fel tényleg — szerintem
az emberek nem is tudják, hogy erre szükségük van. Pedig de,
nagyon! Zsolt egy nagyon jó szakember és tanító. Szépen vezet az
úton, figyel az emberre."
K. Anna
„Életem egyik legjobb döntése volt belevágni — olyan gyorsan olyan változásokat éltem meg, amilyenekre még csak nem is számítottam."
J. Viki
„Rájöttem, mennyi mindent tudok tanulni magamról, ha figyelek. A
gyakorlás hatására a mindennapokban is sokkal tudatosabb lettem
— elkezdtem figyelni arra, milyen érzések, gondolatok jelennek
meg bennem egy-egy helyzetben, mi váltja ki ezeket és mi lehet
mögöttük.
Úgy érzem, eszközöket kaptam a kezembe, és már önmagában az a
tudat is megnyugtató, hogy van mihez nyúlnom.
A légzéstechnikákat stresszhelyzetekben azóta is minden nap
alkalmazom."
P. Gábor
„Szerettem volna rendesen megtanulni meditálni — annyian
beszélnek erről manapság, sok oktató videót is találni, de egyik
sem adott mélyebb megértést, hogy hogyan kell csinálni jól.
Illetve céljaim között szerepelt, hogy meg tudjak nyugodni, és
többet tudjak a különféle légzőgyakorlatokról.
Elveszettnek éreztem magam, amikor kezdtem az egészet — korábban
külön voltak a gondolataim és a testem. A tanfolyamon
tanultakkal valahogy sikerült együtt
„lennünk" a gondolataimmal és a testemmel. Azt mondják,
szerelem nélkül lehet élni, de nem érdemes. Én hozzátenném a
meditációt is."
M. Petra
„Nagyon tetszett a kis csoportos forma, ami számomra biztonságos
és komfortos légkört teremtett. Rájöttem, milyen nagy ereje van
a közösségnek — sokat adott, hogy mások is hasonló nehézségekkel
küzdenek, és megható volt látni, ahogy hétről hétre egyre jobban
megnyíltak.
A meditáció mostanra a mindennapjaim részévé vált.
Minden hét elején izgatottan vártam a szerdát, hogy újra
együtt gyakorolhassunk."
B. Tünde
„Sokkal többet adott, mint amire számítottam. Eszközöket kaptam a kezembe, és már önmagában az a tudat megnyugtató, hogy van mihez nyúlnom."
F. Zoli
„Szerettem volna felfedezni a saját erőm, a határaimat túllépni
— ezeket meg is tapasztaltam. Zsolt támogatott a folyamat teljes
egészében; a közös munka során maximális figyelmet adott.
A program után megkönnyebbültem, nem cipelek már annyi dühöt.
Jobban tudok a jelenben lenni és magamra figyelni."
Sz. Olivér
„Hiteles vagy, és ez a legfontosabb. Nem árulsz bullshitet — és ezt azonnal érzi az ember."
B. Réka
„Alá tudod támasztani, amit tanítasz — közérthetően mondod el,
amitől nagyon nő a hitelességed. Mindezt egy nem álcázott, hanem
nagyon emberi, önazonos módon. Amiért jöttem, meg is kaptam: ha
nem is meditálok minden egyes nap, az mindennapossá vált, hogy
akár egy kis légzéssel, relaxációval reguláljam a kis lelkemet.
Nagyon jó híd vagy a spiritualitás és a tudományra vágyó
modern ember között — közérthetően, hitelesen, önazonosan."
H. Zsófi
„Kíváncsi voltam, milyen meditációs formák vannak és mennyire
nehéz elsajátítani őket — ki akartam lépni a komfortzónámból.
Sokkal mélyebben érintettük az egyes témaköröket a vezetett
meditációk előtt, egy nagyon feloldódott légkörben.
Olyan mindennapi dolgokat közelítettünk meg egy másik
oldalról, amin az ember utána elgondolkodik és megpróbálja
beépíteni az életébe."
D. Dani
„Kíváncsivá tett a kurzus, és nagyon várom, hogy milyen mélységekig lehet még belemerülni a meditáció világába. Sokkal többet tanultam, mint gondoltam."
T. Nóra
„Mivel új vagyok ezen a területen, különleges elvárásaim nem
voltak — legfőképp egy kicsit le akartam nyugodni mentálisan, jó
módszert kerestem erre. Nagyon sok technikát és újdonságot
tanultam meg; az egóról tanultak voltak számomra a
legmegvilágítóbb erejűek, a címkézés technikáját pedig szinte
teljesen el tudtam sajátítani.
Zsolt sokkal jobban körüljár egy-egy témát, mint a kollégái — az
órák után e-mailben elküldött összefoglalókról nem is beszélve.
Jobb és könnyebb élőben egy tanártól megtanulni, mint egyedül
YouTube-videók alapján
— ezt most már biztosan tudom."
Cs. Bence
„Féltem a programtól, mert olyan misztikusnak tűnt — én pedig
annyira racionálisnak tartottam magam. Attól féltem leginkább,
hogy nálam nem fog működni, és hogy nem lesz kitartás bennem,
hogy végigcsináljam. De nagyon akartam új életet kezdeni, ezért
az első kihívás az volt, hogy ezeket a félelmeket 'legyőztem'.
Nagyon intenzív három hónap volt, főleg az első hónap — szinte
kivonultam a világból, amennyire tudtam, és nagyon élveztem,
hogy befelé figyelek. Nagyon sokat inspirálódtam.
Megtanultam visszatérni a saját érzéseimhez, amik úgyis
kijelölik az utat."
R. Kata
„Nem voltam egyedül benne, ami nekem egy fontos pont volt. A mindennapi kommunikáció horgonyként segített irányban maradni."
G. Ádám
„Zsolt sokkal jobban körüljár egy-egy témát, mint a kollégái — az órák után e-mailben elküldött összefoglalókról nem is beszélve!"
Sz. Márk
„Ha szeretnél rengeteget fejlődni és megtanulni olyan technikákat, amikkel a legelemibb szinten tudsz kapcsolódni magadhoz — go for it!"
N. Orsi
„Nem azt kaptam, amire számítottam — azt hittem, a program
'kijavít', de ehelyett gyógyító elfogadást kaptam. Megtanultam
kapcsolatba lépni önmagammal, megtapasztalni a saját erőmet, és
megengedni magamnak a gyengédséget. A változás ezután valóban
szinte magától, mégis csodálatos módon történt meg.
A régi érzelmi blokkjaim oldódásával az életet sokkal
felszabadultabban élem meg. Vannak helyzetek, amelyekről már el
sem tudom képzelni, hogy korábban problémát jelentettek. A
programban tanult hozzáállással és módszerekkel fogom tovább
alakítani az életemet.
Nincs jobb szavam rá, mint hogy »igazivá« váltam."
F. Eszter
„Azt vártam a programtól, hogy felszabadítsam a testem és a
lelkem a sok felgyülemlett 'salakanyagtól', és tisztábban
lássam, ki vagyok és mit szeretnék az élettől. Nagyon szerettem
együtt dolgozni Zsolttal — a videókat, a beszélgetéseinket és a
közös meditációkat is.
Mint akit kicseréltek — mintha kinyitottak volna egy régen
bezárt ablakot, és azon keresztül sütött volna be rám a
nap.
A változás nem instant jött el, de azóta is szinte minden nap
érzem, hogy elindultam egy jó irányba. Innen már csak folytatni
kell."
V. Luca
„Nekem nagyon sokat hozzátett a programhoz, hogy maximálisan
rugalmasan álltál a körülményeimhez. Nem keltettél bennem
lelkiismeret-furdalást, amiért az élethelyzetemből adódóan nem
tudtunk heti fix konzultációkat betervezni — azt mondtad, hogy
oké, akkor felveszed videóra, amit szeretnél elmondani, hogy
bármikor meg tudjam hallgatni.
Sokat jelentett, hogy bíztál bennem — sosem éreztem, hogy
bármilyen terhet jelentek."
L. Bori
„Mindig azt éltem meg, hogy Te ezt átélted, végigcsináltad — és
nagyon hitelesen képviseled ezt az utat. Nekem személyesen az az
elfogadás, nyitottság, őszinteség és őszinte figyelem segített a
legtöbbet. Végtelen hálás vagyok az empátiádért — máig elsírom
magam, ha arra gondolok, hogy ebből milyen hiányom volt eddig.
Ezért az első pillanattól tanulni akartam."
V. Hanna
„Eléggé kallódtam a munkahelyi bizonytalanságok miatt, és olyan
kilátástalan volt a helyzetem. Tudtam, hogy az elmélyülés
hasznos — több hasonló tanfolyamon voltam már. Ugyanakkor
kellett nekem egy vezető, aki segít, mert magamtól könnyen
szétfolyok.
Gyakorlatias vagy, érthető és jól tudod kísérni az embert.
Persze kell az eltökéltség — de alapvetően mindenki magán tud
csak dolgozni."
K. Zoltán
„A célom az volt, hogy rendezettebb munkakörnyezetet teremtsek
magamnak, és jobban fókuszáljak arra, ami igazán boldoggá tesz.
Nagyon szerettem, amikor tudományos alapokon nyugvó tényekről is
volt szó — ebből csomót hallgattam volna még. Nem vártam, hogy
ilyen összeszedett anyagot kapunk minden óra után.
Azt érzem, hogy a célom, amiért mentem, azt elértem —
sőt, sokkal több élménnyel és tudással távoztam."
V. Máté
Ha kíváncsi vagy, hogy ez neked mit jelentene:
Foglalj egy ingyenes 30 perces beszélgetést. Megnézed, én is megnézlek. Ha passzolunk, elindulunk.