A mágikus tabletta

Veled is volt már olyan, hogy azt mondtad:
ha meglesz ez a cél, majd boldog leszek?

Minden reklám erről szól, minden termék ezt próbálja eladni nekünk, hogy a következő célnál boldogok leszünk.

Valamiért minél többször halljuk ezt, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy majd a következő cél boldoggá tesz minket.

De mi lenne, ha ezeket a pozitív érzéseket önmagunkban is képesek lennénk megtalálni?

Sőt, mi lenne, ha azt mondanám, hogy amíg bent nem találjuk meg, addig kár kint keresni.

A meditáció segítségével megtaníthatjuk magunkat arra, hogy boldogságot érezzünk.

Ehhez csupán arra van szükségünk, hogy felidézzük magunkban egy boldog pillanatot. És kondicionálnunk kell magunkat erre az érzésre. Hozzá kell magunkat szoktatni ahhoz, hogy ezt az érzést érezzük. Tisztán, belső magyarázás és átgondolás nélkül.

De ezt akár megtehetjük a szeretettel is:

Bármelyik pillanatban felidézhetnénk, hogy vannak emberek, akik szeretnek minket.

Csak meg kell tanulnunk, hogy melyik pillanatokban érezzük ezt, és beléjük kapaszkodni, amíg nem sikerül újra elérnünk őket.

Miért tűnik ez ennyire nehéznek most?

Egyrészt, mert a nehéz pillanatokban próbáljuk ezt megtanulni. De először a nyugalmat kell megteremteni és abban kondícionálni magunkat azért, hogy utána a nehéz pillanatokban is működjön.

A boldogságot nem elérni, hanem gyakorolni kell

Minél jobban tudsz fókuszálni egy érzésre,
minél ügyesebben tudod a testedben is felidézni az érzést
és minél tovább tudod ezt ott tartani törés nélkül
annál hamarabb fog menni a kondicionálás.

Ebben az egyik legnagyobb ellenségünk az agyalás. Legfelső szinten az agyunk ugyanis három állapot között vált (ezeket hívják agyi hálózatoknak, DMN, SN, ECN):
VAGY a belső narrációra és képekre figyelünk
VAGY munkamódban vagyunk
VAGY érezzük a testünket.

Minden egyes pillanatban tehát meghozzuk - általában tudatlanul - a döntést, hogy éppen azon gondolkodunk, hogy majd hogyan leszünk boldogok, mi kell a boldogságunkhoz. Vagy inkább a boldogság érzését keressük a testünkben.

Az agyunk egy tükör, egy mintákat és megoldásokat kereső gépezet

Ha ezt kérdezzük tőle:
Mi kell még a boldogságomhoz?

Akkor tenni fogja a dolgát, és elkezdi sorolni, hogyan lehetnénk még boldogabbak.

Ha azt kérdezzük:
Mi tett engem utoljára boldoggá?

És utána képesek vagyunk erre a pillanatra fókuszálni percekig, negyed óráig, akár egy órán keresztül - akkor boldoggá tettük magunkat.

A baj általában nem azzal van, hogy nincs egy boldog pillanatunk sem az életben.

Inkább azzal, hogy senki nem tanítja meg nekünk, hogy a fókuszunkat hogyan irányítsuk tudatosan - inkább az ingerek és a gyerekkori szokásaink teszik ezt meg helyettünk.

Mennyi ideig kell ezt gyakorolnod, hogy működjön?

Én 2018-ban kezdtem el a meditációval foglalkozni. Akkoriban 6 menőbbnél menőbb projekten dolgoztam egyszerre. Napi 30-40 telefonhívást intéztem el. A naptáram annyira tele volt, hogy kis túlzással azt is előre be kellett terveznem, hogy mikor tudok leülni enni.

Mondanom sem kell, hogy a sikereim ellenére baromi boldogtalan voltam. Még azt sem mondanám, hogy boldogtalan voltam. Inkább üres. Ezért kezdtem el meditálni.

Az első 10-20 meditációs alkalommal egyszerűen elaludtam. Az elején mérges voltam emiatt magamra, de aztán rájöttem - igazából az alvásra sokkal nagyobb szükségem volt, mint a meditációra. Csak lépésről lépésre!

Ezután a meditáció alatt ki kellett pörgetnem azt a rengeteg eseményt, amik napközben és a közelmúltban történtek velem. Fel kellett dolgoznom a több tucat találkozást, a különböző projektjeim helyzetét fel kellett mérnem.

Ez az elején időpocsékolásnak tűnt, és már fókuszálni akartam, megérteni a belsőmet!

De később rájöttem, hogy a nyugodt pillanatokban hozott döntések és belátások aranyat érnek.

Amikor erre nem volt elég 20 perc, akkor jöttem rá, hogy egyszerűen túl sok emberrel találkozom, túl sok minden történik velem - úgyhogy elkezdtem leadni egy pár projektet.

Máskor a hátam, a lábam fájt, és emiatt nem tudtam egyenesen ülni, úgyhogy elkezdtem jógázni. Rájöttem, hogy a testem megnyugtatása után mennyivel könnyebb gyakorolnom. Nyújtottam és légzőgyakorlatokat végeztem minden meditáció előtt.

Ezt leírni gyors volt, de a valóságban nehezen, hónapok, évek alatt jutottam el oda, hogy már képes voltam magamra minőségi időt szánni.

Mi történt ekkor?

Elkezdtem még mélyebbre menni és feltárni azokat az érzéseimet is, amiket az elmúlt évtizedekben elnyomtam.

Ebben az árnyékmunkában elfelejtett traumákat,
elfojtott dühöt,
és rengeteg szomorúságot találtam.

Mint amikor egy friss sebbe beleragad a kötszer, és a kötszerrel együtt kell fel feltépni újra a sebet, annyira fájt minden egyes ilyen alkalom.

De mentem tovább, mert a sajgó sebek mellett is éreztem: mintha valami felsejlene bennem, amivel már régen találkoztam.

Milyen lehetett ezt kívülről látni?

Valójában a dolgok nem ennyire lineárisan történtek. Sokszor voltam magaslatokban a meditáció során. Néha pár perc alatt átfirkáltam magamban hosszú évek rossz szokását.

Máskor mélyen voltam, nagyon mélyen. Amikor az élet olyan helyzetekbe sodort, ahol újra meg tudtam élni korábbi sérüléseimet, akkor égtek bennem igazán ezek a sebek.

Sokszor voltam az őrület határán. Visszagondolva olyan dolgokat tettem magammal, amik nagyon neccesek voltak.

Szerencsémre ilyenkor időről időre találtam egy segítőt, mentort, valakit, aki egy picit tudott támogatni - bárcsak többször kértem volna segítséget!

Szeretet, öröm, béke, boldogság – ezek az érzések eredendően bennünk vannak pontosan a nehéz érzések mellett.
Annyira mélyre ástuk, annyi sebtapaszt ragasztottunk már ezekre, hogy sokszor mozdulni sem tudunk.

A boldogsághoz vezető út számomra a nehéz érzéseken, az érzések korlátlan befogadásán keresztül vezetett el.
Amit szerintem valójában gyakorolnunk kell, az a feltétel nélküli együttérzés, nem a boldogság.

5 éve kezdtem el meditálni, és őszintén?

Még mindig többet vagyok a testemen kívül, mint belül.

De tudom, érzem,hogy van remény. Azok a pillanatok tartják bennem a lelket, amikor boldog vagyok.

2023.06.20 People's Café, Wellington, Új-Zéland